Kovács Lehel és Szabó Ábel kiállítása

Esszenciális realizmus

Különböző megfigyeléseket szoktam végezni, amelyek a látvány értelmezésére irányulnak. Ezek egyszerű megfigyelések. Például kinézek egy busz ablakán, és felteszem a kérdést, hogy mit látok. Egy épületet, amit már ezerszer láttam, és tudom, hogy milyen intézménynek ad otthont, előtte egy hirdetéssel, vagy egy porral beborított és teggel ellátott ablakon keresztül látható épület sziluettjét, aminek csak sejteni lehet a színét, előtte egy tarkabarka papírdarabbal. Az egyik a tudott valóság, amit az adott dolog felismerése katalizál úgy, hogy előzetes információkat villámgyorsan összerakva alkotjuk meg tudatunkban a képet. Ez a kép elég általános, ami egyénenként kissé eltérhet a különbözőképpen átélt élmények alapján. A másik az érzékelt, szenzitív valóság, ami a dolgok valódi természetét tárja elénk, ugyanakkor felismerése időt és figyelmet igényel. A kérdés az, hogy hogyan értelmezhető vizuálisan a kettő közötti differencia. Elképzelésem szerint létezik egy fátyol, egy vékony „filmréteg”, ami beborítja a várost. Ennek karaktere hely - és kor-specifikus. Létezése a döntések adaptív következménye. Jelen civilizáció lényeges tulajdonságairól közvetít képi információkat, mintegy úgynevezett vizuális esszencia, aminek fizikai kiterjedése meghatározhatatlan, ugyanakkor vannak jellegzetességei, színe és hangulata. Ez a civilizációs „fátyol” alakítja látható képpé, színekké és formákká az élet különböző szegmenseit, ugyanakkor folyamatosan változik. Ugyanaz a helyszín, ami érdemi átalakításon nem esett át, egészen más képet mutatott a nyolcvanas években, mint most. Megfoghatatlansága révén állítja a festőt kihívások elé a „fátyol” karakteréből adódó tartalmi információk megragadásával, és nem elsősorban a látvány fotografikus rögzítésével. Feldolgozása számomra a pontos megfigyelésen és a jelentéktelennek tűnő részletek megmutatásán keresztül vezethet eredményre. Ábrázolását nem kötöm trendekhez és irányzatokhoz.

Szabó Ábel

2011.április 18.